Vegán Napok a KÖKI-ben!

Ha egy kicsit is érdekel az egészséges életmód és a tudatos vásárlás témája, akkor a bevásárlásodra és táplálkozásodra is figyelsz. Nem mindegy, hogy mit eszünk, mit ehetünk egyáltalán, ahogy az sem, hogy miből és hogyan készült az, amit használunk vagy éppen elfogyasztunk. Mivel közeleg az ősz és a tél, már csak immunrendszerünk védelme miatt sem árt a nagyobb odafigyelés!

Tudj meg többet az egészség- és környezettudatos élelmiszerekről és egyéb termékekről! A KÖKI Vegán és Mentes Napok először november 20-21-én kerül megrendezésre, szombaton 10-től 20 óráig, vasárnap pedig 10-től 19 óráig. Természetesen szeretnénk, ha ott lennél, de ha esetleg kihagyod ezt a hétvégét, a későbbiekben kéthetente lesznek Vegán és Mentes Napok!

Kitelepülőink*:

DOWN ALAPÍTVÁNY

A Down Alapítvány középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, valamint családjaik támogatását tűzte ki céljául, annak érdekében, hogy felnőttként a lehető legközelebb jussanak az önálló élet megvalósításához.
Az Alapítvány kézműves műhelyeiben
•       kerámiákat: kaspók, bögrék, egyéb használati és dekorációs tárgyakat,
•       újrahasznosított anyagból készült – kézzel festett vagy decoupage technikával díszített – papír kosarakat, tálcákat, dobozokat,
•       fa alapanyagból készült – kézzel festett, vagy decoupage technikával díszített – dobozokat, tálcákat, papírzsebkendő és szalvétatartókat, dísztárgyakat,
•       és egyéb szezonális dísztárgyakat és ajándéktárgyakat (ajtókopogtatók, koszorúk, stb.)
készítenek foglalkozás segítőink vezetésével és támogatásával.

Az árusításaik során befolyt bevételeket főként alapanyag vásárlásra és termékfejlesztésre fordítják.


HABÓKA SZAPPAN

Hosszú évek óta foglalkoznak szappankészítéssel: 2019 óta pedig vállalkozás formájában már szélesebb körben is elérhetőek termékeik. A választékot kibővítve mostanra egyéb zero waste életmódot támogató termékeket is kínálnak. A Habóka célja, hogy visszahozzák a mindennapi életébe ezeket az alternatív,  fenntartható megoldásokat. Ez a legfőbb küldetésük, amelyhez válogatott alapanyagokból, mesterséges színezék- és illatanyag felhasználása nélkül készülő vegán szappanokkal és egyéb termékeikkel szeretnének hozzájárulni.


TETRAGENOM

A Tetragenom Kft. egy kutató, fejlesztő és mezőgazdasági tevékenységekkel foglalkozó társaság. Profiljuk a kender alapú termékek fejlesztése, előállítása és forgalmazása, melyek az EU-ban minősített ipari kender fajtákból készülnek. Kizárólag magas színvonalú termesztési körülmények között és gyártási technológiákkal dolgoznak. A termékek útvonalát a vetőmag előállításától, az elsődleges feldolgozáson keresztül, a palackozásig végigkísérik. Élelmiszereik és étrend-kiegészítőik ökológiai gazdálkodásból és magyar fajta ipari kender vetőmagból származnak.


VEGÁN ÁLLATVÉDELEM EGYESÜLET

Az Egyesület célja a vegán életmód bemutatása és megismertetése az érdeklődőkkel. Rendezvényeken, fesztiválokon infóasztallal, ételkóstolóval, állatbarát kvízzel és receptekkel nyújtanak információkat a témával kapcsolatban. Ha kérdésed van vagy tanácsra van szükséged a vegán életmód kapcsán, ők segítenek!


VEGÁN SWEET

Édes élet vegán módra: desszertek és édességek, édes finomságok. A Vegán Sweet jóvoltából finomabbnál finomabb édesség készülnek akár cukor- és/vagy gluténmentes verzióban.


*Kitelepülőink listája folyamatosan frissül!

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel

Ha az "Összes elfogadása" gombra kattintasz, elfogadod a sütik tárolását a készülékeden, hogy javítsd a webhely navigációt, elemezhessük a webhely használatát és segíts marketinges erőfeszítéseinkben.
Adatvédelmi szabályzat
Adatvédelmi beállítások
Összes elfogadása
Ha az "Összes elfogadása" gombra kattintasz, elfogadod a sütik tárolását a készülékeden, hogy javítsd a webhely navigációt, elemezhessük a webhely használatát és segíts marketinges erőfeszítéseinkben.
Adatvédelmi szabályzat
Adatvédelmi beállítások
Összes elfogadása